Search

Interjú Serra Krisztinával, művészetéről és szemléletéről

Updated: Sep 12

Serra Krisztina keramikus és festő személyisége épp oly békét és harmóniát sugárzó, mint alkotásai. Őszinte beszélgetésünk során bepillantást nyerhetünk művészetének folyamataiba, élményeibe és mondanivalójába, miközben újragondolhatjuk saját szemléletünket és életmódunkat is.


Mindig sejtetted, hogy művész leszel?


Nem igazán. Mindig szerettem rajzolni, festeni, új technikákat megismerni, de rettenetesen kritikus voltam a munkáimmal.


Emlékszem, elsős koromban a Robinson Crusoe élete és kalandjai-ból kellett egy fejezetet illusztrálnunk. Engem az egész történetben az elképzelt hangulat ragadott meg. Nem festettem mást csak egy nagy tenger részletet, naplementés eget, és a cölöpöt, amire a napokat véste. A tanárnő csodálkozva nézte, hogy milyen gazdag volt a fantáziám, azt mondta, hogy belőlem biztosan festő lesz. Nem hittem neki. Én pontosan láttam, hogy mennyire nem sikerült, hiszen a cölöpbe esetlenül belecsöpögött a felhő színe, ami így nem maradt meg sárgás-kéknek, hanem zölddé keveredett. 


A középiskolába készülve döntöttem a művészeti szak mellett, mert akkoriban indult Pápán egy képzés, ami egyszerre készített fel érettségire, és szakvizsgára. 


Ha jól tudom, festéssel kezdtél először foglalkozni. Hogyan fordultál a kerámia felé?


Igen, a festés volt az első. A kerámia az egyetemi felvételi kudarcom után kezdett el foglalkoztatni. A lehetőségek megismerésével egyre vonzóbb lett: tárgyak alkotása, új anyagok használata, 2D-től elrugaszkodó gondolkodás. A változatosság és az újdonság élménye fontos számomra. A kerámiában pedig már maga az anyagismeret is végtelenül sok kihívást és lehetőséget nyújt.

Most “kinek” tartod magad, hogyan hat a többféle ismeret a művészetedre?


Leginkább makacsnak tartom magam. Bár tudom, hogy gazdasági okokból dönteni kellene a két szakma között, számomra mind a festészet, mind a kerámia fontos maradt. Sőt, ha nem foglalkoznék kerámiával, azt hiszem nem éreznék ennyi szabadságot a festészetben, és ha nem festenék, biztos más jellegű kerámia munkáim lennének.


Hol tanultál? Milyen élmények értek, érnek?

A Pápai Református Gimnázium festészet szakán kezdtem, ahol leginkább Katona György tanítása hatott rám. Megtanított minket színeket látni, kompozícióban, színegyensúlyban gondolkodni. Értékelni amit látunk. 


Utána nagyon nagy váltás volt Párizsban az Ecole Duperré kerámia szakára kerülni. Itt teljesen más szemléletmóddal, pedagógiával találkoztam.


Szeretem kiemelni, hogy mindkét ország látásmódjából rengeteget lehet gazdagodni. Az otthoni művészetoktatásban szeretem, hogy nagy hangsúlyt fektet a rajztudásra. A francia oktatásban pedig inkább az önkifejezés, projekt felépítés van középpontban, amit szintén nagyon fontosnak tartok. Itt leginkább bátorságot, szabadságot tanultam. 


Továbbra is folytatom a tanulmányaimat, szintén Párizsban, az Ecole Olivier de Serres iparművészeti szakán. Itt úgy érzem, hogy leginkább időt kapok: kísérletezésre, új színek, formák, témák keresésére.

Mit jelent számodra ez a hivatás?


Egy szenvedélyesen szeretett munkát. Azt hiszem, hogy kiváltság azzal foglalkozni, amit szeretek, ugyanakkor kihívás odáig eljutni, hogy megélhetést is nyújtson. Egyszerre van szerepe a kreativitásnak, az alkotás örömének és a számomra kevésbé izgalmas adminisztrációnak, kommunikációnak.


Mik azok a részletek, melyek védjegyként határozzák meg munkásságodat? Mitől lesz egy kerámia felismerhetően “Serra Krisztina”?


Nem tudatosan alakítottam ki a jellemző részleteket. Azonban amikor mások végignéznek a munkáimon, mégis könnyen felismerhetőek az általam készített alkotások. Ezt az egységes színvilággal és a színharmóniára törekvéssel magyarázom. Nem feltétlen szabály számomra a pasztell színek használata, de valahogy mindig ide térek vissza. Ezekre a döntésekre szinte biztos, hogy hatással van a festő énem.


Témát tekintve nagyon ritkán jelenítek meg cselekményt, embereket. Inkább hangulatokat szeretek ábrázolni. Mondhatjuk ezt “csendélet” személetmódnak is. Talán e miatt a szemléletmód miatt is szeretek tárgyakkal foglalkozni. 


Visszatérő motívumként megjelenik még nálam a boltív, mely számomra harmóniát sugároz.

Tudod, hogy mi a gyökere ezeknek? Milyen érzések vannak benned, amikor ezeket a témákat vagy ezt a kifejezésmódot választod, nem pedig olyat, ami mondjuk cselekményben vagy élénk színekben gazdag?


Szeretek figyelni dolgokat. Például gyermekkorom óta szeretek autóban utazni, és az ablakból szemlélődni vagy a kertben ülve a növényeket nézni. Talán ez lehet a párhuzam a személyem és a kifejezésmód között. Bár nem biztos, hogy ez rólam beszél minden szempontból, mert ritkán állok meg és aktívan telnek a napjaim.


A pasztell színek eredetét akkor fedeztem fel, amikor Franciaországba költözés után, először látogattam el újra a nyári Balatonhoz. Az egyik kedvenc színkompozícióm, (a nagyon halvány zöldes, kicsit kékes árnyalatok találkozása barackos árnyalatokkal) gyakran megfigyelhető a balatoni tájat szemlélve. Ez után még jobban kezdtem figyelni, és rájöttem, hogy nagyon sok gyakran visszatérő színösszeállítást láthattam magyar fényviszonyok között. Más színű Magyarország, más atmoszféra van, mint Párizsban. Számomra a pasztell színek jellemzik és az otthon biztonságát idézik.


A boltív motívum pedig a szüleim házából hozott emlék tükre lehet. Anyukám nagyon szerette ezt az elemet és kislány koromban nekem is felhívta rá a figyelmemet.


Mi a kedvenc élményed keramikusként, alkotóként?


Számomra kedves munkafolyamatok jutnak most eszembe:

Az egyik az új mázak keresése, ami sok időt vesz igénybe de változatos eredményeket hoz. Amikor összekeverem a színt adó ásványi porokat, csak halvány fogalmam van arról, hogy mi lesz az égetést követő végeredmény. Tized miligrammokat mérek ki a mérlegen, majd apró cserépdarabokra viszem fel a máz teszteket. A kemencéből kikerülve nagyon meglepő eredmények tudnak születni. Van amelyikben felfedezem a szépséget, van, hogy újra próbálkozom egy bevált recepttel és mégsem ugyanaz fogad. Ez egy olyan folyamat, ahol nagyon sok türelemre van szükség, de kifizetődik a befektetett munka amikor elérem a kívánt eredményt, vagy valami újat fedezek fel.


A másik, ami pedig a máz kereséssel szemben instant élményt jelent, az a korongozás. Nagyon szeretem nézni, ahogy a formák alakulnak a kezem alatt. Erősen koncentrálok, hogy minden részlet, arány passzoljon egymáshoz. Jelen kell lenni, figyelni arra amit csinálok. 

Ez a válasz meglepett és örömmel tölt el. Konkrét, egyszeri élményre, jelenetre számítottam amikor feltettem a kérdést. Helyette olyan választ adtál amiből kitűnik, hogy a hivatásodat magát szereted, annak részleteit és folyamatait. 


Mi különbözteti meg a fazekasságot a kerámiától, te hogyan használod ezeket a fogalmakat magadra és a munkádra nézve? 


E körül sok vita van, legalábbis itt Franciaországban. Van aki szerint a kerámia inkább művészet, míg a fazekasság iparművészet, vagy inkább ipar mint művészet. 


Számomra kicsit szabadabb ez a vita. Én inkább keramikusnak nevezem magam, de a fazekas kifejezés sem zavar, hiszen nagyon szeretek használati tárgyakat is készíteni.


Azt, hogy melyik tárgy művészi, szerintem leginkább a korszellem dönti el. Keramikusként talán inkább az egyedi tárgyak készítése felé fordulunk, általában több időt töltünk egy-egy munkán, fontosabbá válhat a munkafolyamat, míg a fazekasok inkább sorozatban készítenek tárgyakat. Ugyanakkor nem tudom, hogy van-e olyan fazekas, aki nem teszi bele a szépérzékét, kreativitását a munkájába. Nem vagyok benne biztos...


Mit gondolsz, mondhatjuk, hogy értékesebb egy kézzel készült kerámia, mint egy sorozatgyártott darab?


Magát a tárgyat tekintve nem feltétlen értékesebb.  Én abban látom az értékét, hogy több munka van mögötte, amit meg kell becsülni. Fontos azt is szem előtt tartani, hogy akik kerámiával foglalkoznak, ritkán gazdag emberek. Nem gyakran képez milliomosokat az, hogy a sorozatgyártott darabokhoz képest olykor 3-4x annyiért adnak el egy bögrét. Hanem tényleg annyi munka, annyi kiadás van mögötte.

Serra Krisztina kerámiáival a Festival Céramiques Pont-Saint Louis vásáron

Nem szeretem túldramatizálni a tárgyak értékét, de nagyon szeretem a kézműves darabokat. Nem létfontosságúnak, hanem az életünkhöz adott plusznak látom a kézműves kerámiát. Számomra más, személyesebb érzés egy kézzel készült kis tálkába tenni az ételt, de egy sorozatgyárott is lehet szép, és fűződhetnek személyes emlékek hozzá.


Hogy hat a mindennapjaidra ez a hivatás, és hogy hatnak a mindennapjaid a hivatásodra?


Mindig szerettem “szöszmötölni”, manuális dolgokkal foglalkozni. Számomra nagy ajándék az, hogy olyan munkát végezhetek, ami nem monoton és nem is csupán intellektuális jellegű. Kellemes dolog, hogy a kezemmel alkothatok, része lehetek annak a csodás folyamatnak, ahogy a formátlan agyagból tárgyak születnek.


A munkát szoktam fizikailag hiányolni is. Például észrevettem már, hogy ha egy ideig nem festek vagy kerámiázok, akkor különösen kedvem van tésztát gyúrni, főzni. Itt is textúrák jelennek meg, egy anyag átalakul egy másikká. Ez varázslatos dolog.


A metamorfózis. (nevetünk

Lehet hogy ezek a dolgok kicsit meditatív jellegűek is? Számomra külső nézőként nyugalom árad abból, ahogy leírod a folyamatokat. Belőled mint személyből is, és az alkotásaidban is ezt látom. Te megélsz nyugalmat, relaxációt?


Igen, de nem minden folyamatban egyformán. Például a korongozás nagyon meditatív. Csinálni is az és kívülről nézni is. Én egyébként is szeretek csendben dolgozni, figyelni, koncentrálni arra, amivel foglalkozom.


Egy zarándoklaton, igazi “slow” módon ismertük meg egymást. Ma milyen programokkal töltöd szívesen a szabadidőd? Hogyan lehet a rohanó Párizsban megpihenni, feltöltődni?


Igazából én nem érzem magam igazi “párizsinak”. Nem érzem úgy, hogy annyira kihasználnám az ittlétet. 


Szeretek az erkélyen lenni, amit én kertnek vagy függőkertnek hívok, mert teleraktam növényekkel. Ez megtisztelőbb kifejezés, mint az erkély (nevetünk). Számomra a kertészkedés, a párizsi életmódnak, a metrónak, a sok zajnak, a mindennapok fárasztó voltának az ellentéte. Ha rosszul érzem magam, ültetek néhány új növényt, és megnyugszom.


Szeretek sétálni is. Sütni-főzni, új dolgokat kitalálni, vendégeket fogadni és nekik készülni. 


Ezek szerint a vendégfogadás jellemző része nálatok a heteknek, hónapoknak?


Amennyire tehetjük igen. Számunkra fontos, hogy ne csak magunknak éljünk. Szeretem a személyes találkozásokat. Én nagy csend igényű ember vagyok, így nehezebben megyek el olyan helyre, ahol sok emberrel találkozunk egyszerre. Inkább azt szeretem amikor néhány emberrel lehet meghitt keretek között beszélgetni.


Nálatok hogyan zajlott a karantén ideje, figyelembe véve, hogy ilyen vendégszeretők vagytok?

Nekünk főleg pihenéssel telt, amire nagy szükségem volt a várandósság miatt. Számomra nem feltétlen volt emberek nélküli időszak ez, inkább másként kellett kapcsolatot tartani. Jó volt megtanulni tudatosan keresni a szeretteinket, de nehéz volt a mindennapi rutinból fakadó dinamika hiánya. Nekünk kellett megteremteni ezeket a találkozásokat. Ez azért kihívás volt, de talán most mindenkinek. 


Mik a legfőbb értékek, amelyeket  fontosnak tartasz?


Számomra nagyon fontos a hitem, az Istennel való kapcsolatom és ebből kifolyólag sok minden. Fontos szempont, hogy ne csak magamnak akarjak élni. Nem szabad elfelejtenem, hogy az életet nem csupán a szakmai siker, a művészeti önkifejezés alkotja. A karantén különösen felhívta erre a figyelmem, mert nem tudtam a műhelybe menni és elmondani nap végén, hogy aznap mit hoztam létre. Azt próbáltam megértetni magammal, hogy akkor is értelme van a létemnek, ha nem termelek.


Ez egy nagyon keresztény gondolat, de túlmutathat rajta: azt igyekeztem gyakorolni az elmúlt időszakban, hogy magamat és másokat is önmagukért becsüljek, mert “Isten gyermekei” nem pedig a termelékenységük, alkotásaik vagy a kapcsolat pozitív befolyása miatt. Isten joságán keresztül  próbálom meg magamat és másokat is látni, nem pedig a létrehozott produktumok szerint.


Hogyan hatnak ezek a gondolatok a munkádra?


Abszolút közvetett módon. Sokszor mondják az emberek a munkáimra, hogy békések és harmóniát sugároznak. Én ezt a harmóniát a keresztény nézőpontomra vezetem vissza: számomra a kereszténység része az a gondolat, hogy Isten jelenléte békét tud adni olyan helyzetekben, ahol racionálisan nézve nincs béke. Békéről itt két féle képpen beszélek: megbocsátás az emberek között és megnyugvás zaklatott helyzetekben, a mindennapok terhétől való szabadság. 

Nem gondolom, hogy az én tárgyaim békét teremtenek, viszont a visszajelzések alapján a munkáimból áradó békés hangulat, lehet annak a békének a tükre, amit én a hétköznapokban meg tudok élni. Persze nem mindig sikerül és sokszor nem őrzöm meg ügyesen (nevet). Végülis mindenki arról beszél, ami fontos neki, és ezek a gondolatok nekem is átszűrődnek a munkámba. 


Mit jelent számodra a “slow living” alkotóként?


Fontos számomra a figyelem, vizsgálat a munka minden lépésénél. Folyamatosan megbizonyosodom arról, hogy jó irányba haladok és igényes alkotás születik. Talán ez is kapcsolódhat a szemlélődés gondolatához: időt és igényességet szánni a munka minden részfolyamatára.


A slow-hoz kapcsolódik még az anyaghasználatra fordított figyelem is. Néha hagyom, hogy az anyag vezesse a munkafolyamatot, és nincs kifejezett végeredmény a fejemben, csak figyelek és az anyag reakcióira válaszolok. És így most ismét a figyelem és a szemlélődés gondolatához érkeztünk.


Úgy érzem, hogy nagyon illenek a slow living gondolatához ezek a szavak. Szerintem sokan küzdünk azzal, hogy a jelenben éljünk, meg tudjuk élni a pillanatokat. Nézni, figyelni, nyugalommal szemlélődni. A munkánkban és a szabadidőnkben is hasznos gondolatok lehetnek ezek.


A karantén kapcsán már előkerült a várandósság témája. Hogyan hat az életedre és a munkádra? 


Erősen (nevet). Megmutatja, hogy mennyire függök attól, amit elérek. 

A terhességgel más dolgok kerültek előtérbe, nem maradhattam maximalista, mert sokkal könnyebben elfáradok.


Nagyon hálás vagyok ezért az időszakért, mert emlékeztet, hogy az élet a legfontosabb és most már nem csak az enyém. A karantén óta, mely elzárt a műhelytől, új dolgokra jut idő: tervezésre, mélyebb gondolkodásra, amikkel eddig kevésbé foglalkoztam, mert az alkotás volt előtérben. Sokkal izgalmasabb korongozni, mint tervezni (nevetünk).


A közelgő anyaságom nem ellentéte az eddigi életemnek, hanem folytatása, átformálódása. Egy új fejezet, új dimenzió is megnyílik. Nem veszteségként, hanem pluszként élem meg.


Mire számítasz szülés után?


Igyekszem önmagammal megengedő lenni, nem túl maximalistaként tervezni. Gondolkozom, ötletelek, de nem várom el, hogy feltétlenül úgy is alakuljanak a dolgok. Az adott helyzetben majd azt igyekszem megtenni amire van erőm és amit örömmel tudok csinálni. Nekem már a terhesség vége is ilyen. Amikor felkelek ezer ötletem van. Aztán lehet, hogy egy dolgot sem csinálok meg, vagy az ötletek felét.


*Itt egy szomszéd néni kopogtat be az ajtón és rövid francia párbeszédnek lehetek fültanúja. A hangulat filmbeillő felvezetése következő kérdésemnek.*


Milyen a romantikus hangzású párizsi élet?


Őszintén szólva én nem szeretek Párizsban élni, de a negyedik év után kezdem elfogadni és kezelni. Amúgy ha párizsiakat megkérdezel, nagy részük nem szeret itt lenni, mert nem jók az életkörülmények: kis terekben élünk, hosszú metrózással utazunk mindenhova. A háromnegyed órás metró út mindenkinek átlagos. Igazából túl van népesedve. Hiába szépek az épületek, ha előtte egy órát metróztál állva, nem tudod úgy értékelni. Sokan kötelességből vagyunk itt: munka, tanulmányok miatt.


Az érme másik oldala viszont az, hogy nagyon sok lehetőséget is ad. A sok és sokféle ember jelenléte miatt biztosan megtalálod azokat a köröket, ahol hozzád hasonló emberek vannak. Művészként nekem az is érdekes, hogy sok lehetőséggel spontán találkozom, külön erre fektetett energia nélkül is épülnek munkakapcsolatok.


Hol tudod magad jobban elképzelni? Hol élnél szívesebben?


Vidéken egy nagyobb városhoz közeli faluban. Azt hiszem, hogy egy csendesebb, természetközeli helyen élnék, ahol lehet kertem és egy nagy műhelyem.


Hogy képzeled el az álomotthonodat?


Nagy kerttel. Számomra ez a legfontosabb. Nagy konyhával, ami egy élettér is. A berendezést tekintve nekem a mostani is álomotthon. Párizsban sok bútort tesznek ki az emberek az utcára és nekünk a bútoraink nagy része így lett összeszedve. Általában le kell csiszolni őket, letisztogatni, újrafesteni vagy átalakítani. Számomra ez nagyon kedves folyamat, szeretem a véletlenül megtalált tárgyakat.


Ezt a megfelelő embernek mondod (nevetünk) Át tudom érezni az örömét. 


Mik a terveid a jövőre nézve? Milyen gondolatok övezték a tervezéssel töltött időszakot?


Gondolkozom nagyon konkrét dolgokban, például szeretnék kancsókat készíteni. Új mázakat, színeket találni. Szeretném azt is, hogy a festészet és a kerámia is helyet kaphasson az életemben. Az utóbbi időben inkább a kerámia vonallal foglalkoztam a tanulmányaim miatt, remélem, hogy ez hosszú távon egyensúlyba kerül.


Kedves Kriszti! Köszönjük, hogy tárgyaidon keresztül megosztod velünk kedves személyedet. Egészséget, sikert és kitartást kívánok terveidhez, hogy hamarosan sok ember otthonát díszíthethessék majd a kancsók és egyéb általad készített tárgyak.


Alkotásait megtaláljátok a webshopban a Nimfa Concept részeként, itt:

Nimfa Concept - Serra Krisztina

Munkásságát követhetitek a Nimfa Instagram oldalon, vagy saját Instagram oldalán, itt:

Serra Krisztina Instagramja

Az interjút készítette: Petrányi Viktória